Már az egyetemen Heller prof. felcsigázta a hallgatóság érdeklődését, amikor elmesélte egy előadáson, hogy hogyan szerette volna megoldani a Parlament fűtését a Dunából kinyert hőenergiából hőszivattyú segítségével. Kis időre a lelkesedés alább hagyott és a technológia lakossági elterjesztése váratott magára, az elmúlt évtized közepéig.

 Amikor pályám során Brüsszelből kaptam egy kis rálátást az európai országok épületfűtési módszereinek nemzeti jellegére, akkor újból előtérbe került a „hőszivattyús” fűtési rendszer.

Norvégiában például a hosszan tartó nagyon hideg tél miatt az építési hatóság előírja, hogy két, független fűtési rendszerrel kell rendelkeznie minden épületnek két különböző energiabázison.

Norvégiában nagyon sok vízerőmű van, sok villanyt termelnek igen olcsón. Meglehetősen gazdag ország lévén majdnem minden épületnek az egyik fűtési rendszere talajszondás hőszivattyú. A talajszondás hőszivattyúhoz csak egy kis villany kell, és nagyon környezetbarát. Az emberek, akik az épületben laknak, nem is tudják, hogy milyen technológiával van az épület fűtése megoldva. Csupán azt tudják, hogy olcsó és kényelmes (nem utolsó sorban környezetbarát).

Természetesen - ahogy az európai országok zömében - a hőszivattyú megújuló energiás jellege miatt erősen preferált fűtési megoldás. Norvégiában (is) a háztartási hőszivattyúk megtáplálásához a szolgáltató olcsóbb áramot köteles biztosítani.

Mivel ott ültem a Magyar Energia Hivatal tetején mint elnökhelyettes elkezdtük kidolgozni Magyarországon is a kedvezményes hőszivattyús, azaz „H” tarifás villamos áram biztosítására vonatkozó rendeletet. Az államigazgatás nagy része nem is értette, hogy mi ez, és senkinek semmilyen érdeke nem fűződött hozz így elég nehéznek bizonyult áttolni a vonatkozó törvényi szabályozást az államigazgatás rendszerén. Aztán rendesen nekirugaszkodtam, és valahogy átment.

A mai napig a nevemhez kapcsolódik a hőszivattyús tarifarendelet a háztartási kiserőművek, napelemek oda-vissza mérő óráját szabályozó rendelettel együtt.

Évekkel később a Buderus magyarországi leányvállalata bizonyos kereskedelmi okokból megszüntette a Standard típusú kínai gyártmányú, igen olcsó levegős hőszivattyúinak forgalmazását, és az utolsó, kiállítási darabot megkaptam. Hazavittem, és beszereltettem a meglévő gázcirkó mellé. Az újonnan szerzett kis fűtő berendezésem kapott egy „H” tarifás villanyórát, aztán elfeledkeztem róla. Évekkel később jutott eszembe, hogy észre sem vettem, de hosszú teleket húzott végig a kis készülék úgy, hogy meg sem nyikkant, és rendkívül sok pénzt takarított meg nekem. Ekkor határoztam el, hogy ezt az olcsó fűtési rendszert meg fogom próbálni elterjeszteni Magyarországon. 

A legnagyobb szépsége a dolognak, hogy tényleg nagyon környezetbarát megoldás. Ha az a pici villany, ami az üzemeltetéshez kell, zéro kibocsájtású forrásból származik, akkor az egész ciklusra kimondható, hogy kibocsájtás mentes. Ezen felül még hőszennyezés-mentesnek is felfogható. Az épületek hővesztesége természetesen a környezetbe távozik, következésképpen a teljes fűtési energia, amit az épület fűtésére fordítunk az hőszennyezés formájában a légkört fűti így elősegíti a globális felmelegedést. Abban az esetben, ha az épület fűtéséhez felhasznált energiát a fűtött épület közvetlen környezetből veszem, és mintegy visszaterelem az épületből a kiszivárgott hőt, akkor a hőmérleg kiegyensúlyozódhat.

Az összes veszteséghőt vissza tudom „terelni” az épületbe!

Ettől is olyan szép a dolog!

Innocell levegős hőszivattyú, fűtési rendszer